Sikeresen zártuk az évet

2020 számunkra is tartogatott változásokat. A koronavírus miatt kialakult helyzetben sokszor kellett edzésekről lemondanunk, és sajnos számos verseny is elmaradt idén, amiket már nagyon vártunk volna. Viszont sok dolog miatt lehetünk hálásak idén:
– Gombaszögi Viki 1. Dan fokozatra sikeres vizsgát tett,
– részt vettünk a ZBK központi edzőtáborában,
– részt vettünk az Ultimate Kempo Fight versenyen, ahonnan Bence, Karcsi, és Roli győzelemmel tért haza,
– házi övvizsgánkon számos tanítványunk szerzett magasabb övfokozatot,
– lett saját tervezésű maszkunk, rashguardunk, és érkeznek a többi termékek..
– az Apróságot az Apróságoknak kampányunknak köszönhetően Mikuláskor és Karácsonykor számos gyermek arcára varázsolhattunk mosolyt.

A 2020-as évben megmutattuk, hogy milyen a legrosszabb helyzetben is a legjobb formánkat nyújtani. Köszönjük, hogy velünk voltatok, idén még nagyobb erővel folytatjuk!

Apróságot az apróságoknak!

Közeleg a karácsony, illetve a Télapó, ami idén biztos más lesz, mint a többi. A Profi Kempo Akadémia nevében szeretnénk olyan családokat, gyerekeket megajándékozni, akikhez idén a Télapó, vagy a Karácsony nem olyan formában, vagy egyáltalán nem érkezne meg. Ezen a héten elsősorban mikuláscsomaghoz gyűjtjük a felajánlásokat, utána pedig karácsonyi csomagokhoz.

Kérünk Benneteket, hogy amennyiben tehetitek, egy csokival, gyümölccsel, vagy bármivel amit ezeknek a gyerekeknek szánnátok, járuljatok hozzá gyűjtésünkhöz. Cserébe fel tudunk ajánlani egy jó kempo edzést.

Az apróságokat az edzőteremnél lehet leadni. Amennyiben olyan családot ismersz, akiknek ezekre a felajánlásokra szükségük van, és szívesen fogadnák, keress meg minket!