SPORTRÉ A KEMPOrtré második részében egy olyan embert szeretnék bemutatni, aki elmondhatja magáról, hogy azzal foglalkozhat nap mint nap, amihez ért, s amit szeret mûvelni…
Úgy tudom, 16 évesen kezdtél el kempozni. Milyen indíttatásra?
Valóban 16 évesen kezdtem el a küzdősportokat, először a thai-boxot, majd a kempot. Az hogy nem gyerekként kezdtem több dolognak köszönhető. Már akkor mentem le, amikor magam el tudtam dönteni, hogy sportolni akarok valamit. Abban az időben az én köreimben kevesebb gyerek sportolt egyesületben, inkább csak lent lógtunk az „utcán”, általában fociztunk, bicikliztünk. Aztán egy barátommal láttunk egy thai-box plakátot, és elhatároztuk, hogy lemegyünk. A kilencvenes évek elején egyre inkább kezdett terjedni a küzdősport Magyarországon. Aztán a thai-box edzés elköltözött Angyalföldre, én pedig egy másik barátom információi alapján letaláltam a Mészáros utcai kis pincetornaterembe. Ott egyébként most is vannak kempo edzések, természetesen a termet azóta felújították, az ablakokat azonban most sem lehet kinyitni, mivel pont kipufogómagasságban vannak.
Kapcsolatod a kempoval szerencsére nem mondható tiszavirág életűnek. Minek köszönhető, hogy közel két évtizede kötődsz hozzá?
Több nagy választópont volt, mindegyiket túléltem, és most is tartok edzést. Az első választópont rögtön az első évben jött el. 92 márciusában kezdtem el a barátommal a kempot, és jött a nyári szünet. Én visszamentem szeptemberben, ő nem. A következő választópont az 1.kyu-s vizsga 1995-ben. Voltunk talán 16-20-an, akik közül kiválasztották, hogy ki mehet a következő évben danvizsgára. Én, több más társammal együtt nem voltam benne a csapatban, viszont benne volt mindenki más, aki 1996-ban vizsgázott fekete övre. Tehát úgy volt, hogy nem vizsgázok, ez viszont a többiekkel ellentétben (Lassányi Gabit kivéve), nem tántorított el az edzésre járástól, sőt, a sikertelen vizsgára következő hétvégén már Kecskeméten bíráskodtam egy jitsu gyerekversenyen. Nem kempos verseny volt, nem felnőtt verseny volt, én mégis elmentem barnaövesként bíráskodni.
Volt még egy választópont, amit talán én nem is éltem meg annak, de visszagondolva az volt. A harmadik danos vizsgám előtti években visszavettem a kempos életből, kevesebbet jártam versenyekre, nem voltam ott minden nyári edzőtáborban. Ez annak volt köszönhető, hogy akkor kevesen jártak hozzám edzésekre, és hosszú évek alatt nem tudtam átlendülni azon a ponton, hogy stabilan10 felett legyen az edzéslétszám. Aztán levizsgáztam harmadik danra, és helyrekerültek a dolgok. Ekkor nősültem, ez is sokat segített, később részletezem a magánélet szerepét.
Látszik, hogy arra sosem gondoltam, hogy abbahagyom az egészet, viszont a hullámvölgyeken mindig átsegített a kitartásom, amire rettentő nagy szükség van minden sportban, így a kempoban is. Egészen közelről nézve, ha edzésen azt mondják, hogy ennyi meg ennyi fekvőtámaszt kell lenyomni, akkor nem azon kell gondolkodni, hogy hogy tudnám lespórolni a felét, hanem teljesen természetes kell legyen, hogy megcsinálja az ember. Ha megvernek edzésen, akkor törekedni kell arra, hogy előbb-utóbb te nyerj. Nagyban is ugyanez igaz, jön egy kudarc, akkor az erőt kell hogy adjon, nem pedig eltántorítson. A munkának mindig meglesz a gyümölcse, kinek könnyebben kinek nehezebben. Kudarcok mindig lesznek, tanulni kell belőlük, és megerősödni általuk. Nagyon fontos mindig új kihívásokat találni, a folyamatos megújulás a titok, anélkül nem lehet hosszan csinálni a kempot. Levizsgáztál kék övre, menj versenyezni full-contactban, jó versenyző vagy, szervezz versenyt, elérted a fekete övet, nyiss klubot, menő klubvezető vagy 50 tanítvánnyal, formáld a kempo szövetséget. Ezek csak példák, a kempoban rengeteg lehetőség van.
Előbb versenyzés, majd edzősködés és sportvezetői teendők. Mesélj egy kicsit ezekről!
Versenyzői pályafutásom nem volt teljes, ezen régebben sokat rágódtam, ma már megbékéltem vele. Nem kerültem be a ketrecbe, nem volt profi meccsem. Pedig 18 évesen már pusztakezes viadal versenyen indultam zöld övesen, ki is kaptam. Hogy kerültem oda 2 év edzés után? Úgy hogy abban az időben természetes volt, hogy minden versenyen elindulok. Ha volt valami verseny, akkor mentem és versenyeztem. Készültem formagyakorlat versenyre, fegyveres formagyakorlat versenyre, hárompontos versenyekre, fegyveres kumite versenyekre, full contact versenyekre. Technikai számokban sosem nyertem, szerencsére azóta tanítványaim már pótolták ezt a hiányosságot. A küzdelmi számokban általában nyertem, persze volt egy-két mumusom, aki pedig mindig megvert. A legjobban azt hiszem az össznépi-edzőtábori versenyeken szerepeltem. Az első még Csopakon volt, több mint száz táborozó indult rajta, hárompontos verseny volt. Narancsövesként továbbjutottam 4-5 ellenfélen, az első 10-ben végeztem. A következő a kemencei viadalverseny volt, akkor kezdtünk UFC-t nézni, Imre akkor hozta a kazettákat, és ennek hatására Kittrich Zoli, Fecó és Laci megrendezték ezt a versenyt, mely pusztakezes viadal volt menetidő nélkül, az edzőtáborban pont ráértünk. Itt is majd minden táborozó indult, az egyik mumusom elvert, vigaszágra kerültem, és végül megszereztem a harmadik helyet. Aztán volt még egy földharcverseny, szintén Kemencén, az már csak fekete-barna öveseknek, ahol második lettem. Dojo bajnokság a BSE-ben, 4 páston 40-50 indulóval, ezt megnyertem úgy, hogy 5-3 vezettem a döntőben Lajos Roland ellen, majd úgy fejbe rúgott, hogy leléptették.
Visszatérve a „rendes” versenyekhez, ott is eljutottam odáig, hogy A-full meccseim legyenek, volt egy is egy pár, majd 1996-ban megválasztottak a sportszervezet főbírájának. Így is ott voltam minden versenyen, azonban már mind a bírók feje, ez tartott egészen 1999-ig. Ezután indultam még egy-két versenyen, azonban ez annyira kivett a versenyrutinból, hogy a ketrecharcig nem jutottam el.
Edzősködés. 1996-ban nyitottam Lévai Laci kezdeményezésére a klubomat, és azóta is ott edzek. Sokan megfordultak már Gazdagréten, ha elmegyek valahova, akkor kemposokkal biztos hogy találkozom, de nagy valószínűséggel botlom volt tanítványaimba is. Minden klubnak hol jobb, hol rosszabb, nálunk 2-3 éve felfelé ível a pálya, igaz ez sok munkámba is került. A legújabb fejlemény, hogy átvettük a gyermekedzést, két tanítványom Nándi és Gergő viszi, nagyon szeretném, ha ez a vonal nagyon megerősödne, ezért most erre fordítok sok erőforrást. Egy színvonalas gyermekedzés nagyon jó alap egy egyesületnek, mindenképp szükséges, hogy minden klubban foglalkozzanak gyermekekkel. Gazdagréten a kezdetek óta van gyerekedzés Voicsek Viktornak köszönhetően, azonban most hogy az én tanítványaim viszik, remélem még szervesebben tudjuk a felnőttedzéssel integrálni.
A kérdés harmadik fele a sportvezetői tevékenységemre vonatkozik. Mint az előbb már írtam 15 éve töltök be különböző vezető szerepeket a Zen Bu Kan Kempoban, 2004-től vagyok alelnök és gazdasági vezető. Mind Lacival főbíróként, mind Valérral alelnökként jól tudtam és tudok együtt dolgozni. A cél 15 éve ugyanaz, a kempo elterjesztése, hogy mindenki megismerje és kipróbálja.
Avass be minket a magánéleted kulisszáiba! Mivel foglalkozol, van-e családod? Mi a hobbid (a kempon kívül)?
6 éve nősültem, pont ma (október 17.- a szerk.) van a házassági évfordulónk, azóta boldog családban élek, 5 éves a kislányom, Petra. A család rendkívül fontos mindenhez, stabil hátteret és támaszt nyújt a kempohoz is. Amióta családom van, azóta a kempora is több energiát tudok fordítani, még ha ez ellentmondásnak látszik is. Ha az időt nézzük, akkor is ott vagyok a legtöbb rendezvényen, a feleségem és lányom ezt tolerálja, azonban ami időt a kempoban töltök, azt próbálom hasznosan tölteni. Egy versenyre, ha odamegyek, akkor bíráskodok, szervezek, amíg ott vagyok, addig teszek a rendezvény sikeréért. Ha lemegyek edzőtáborba, akkor nem mászkálok jobbra-balra, hanem részt veszek minden edzésen, hisz ezért megyek oda. Ezek fontos dolgok, ha már nem a családommal töltöm az időmet, akkor legyen értelme az egésznek.
Hivatásomat tekintve informatikai tanácsadó vagyok, egész nap egy irodában ülök, és nézem a monitort. Szerencsére nekem ez tetszik. Az informatikán kívül a másoddiplomám közgazdász, így tudom ellátni a kempo sportszervezet gazdasági vezetői tisztét, én viszem a könyvelést is, mivel bejegyzett könyvelő vagyok.
A kempo és család mellett kevesebb hobbira marad időm, szeretek utazni, a feleségem utazási irodát vezet, így van erre lehetőségem. Szeretek focizni, és játszok is egy amatőr csapatban, most térek vissza majd tavasszal egy keresztszalag szakadás után. Ezenkívül a munkám során lehetőségem van egész nap zenét hallgatni, néha az internetre kinézni. A számítástechnikához kötődik az is, hogy néha játszom stratégia játékokat a gépen, vagy épp most már az iphone-on. Sokat olvasok újságot, foglalkozom a napi politikával, hírekkel, kikapcsolódásként pedig különböző krimi és fantasy könyveket. Nézem a tévét is természetesen, most nagyon divatban vannak a sorozatok, bámulom az NCIS-t.
Mi motivál a legjobban mind a sportban, mind a magánéletben?
Elég technokrata ember vagyok, vannak céljaim, és szeretem ha azokat teljesíteni tudom. Ez a fő motiváció. Célom volt a fekete öv, elértem. Célom volt egy saját csapat elértem. Célom, hogy az egész országban terjedjen a kempo, ezen még dolgozni kell. Szerencsére ez utóbbi közös cél több más emberrel, Lacival, Valérral, Takival és a többiekkel, így biztos vagyok benne, hogy jó irányban haladunk. Természetesen a saját csapatom mindig cél marad, az ő sikerük az én sikerem is, nem is annyira a versenyzés, vagy más mérhető eredmények, hanem az, hogy szeressenek eljönni edzésre, edzés után pedig jó érzéssel távozzanak, megint legyőzték önmagukat.
Magánéletbeli céljaimat így 35 évesen szerencsére nagyrészt elértem, csodálatos családom van, megfelelő anyagi hátteret tudunk a feleségemmel biztosítani, célom most már, hogy a lányomnak is hasonló kiegyensúlyozott életet tudjak biztosítani.
Mire emlékszel vissza legszívesebben sportolóként és sportvezetőként?
Sportolóként és edzőként arra, mikor kijövünk hullafáradtan edzésről, és egymásra nézve tudjuk, hogy megint megcsináltuk, hirtelen minden gond messzinek tűnik. Sportvezetőként az idei edzőtáborra Bodajkon, ahol az eddigi legnagyobb összhang volt a vezetőségben, megint jó volt kemposnak lenni.
Ha kívánhatnál hármat, melyek lennének azok?
Első. Azt kívánom, hogy mindenki legalább annyira a szívén viselje a Zen Bu Kan Kempo Sportszervezet ügyét, mint a saját klubjáét, és tegyen meg mindent a kempoért.
Második. Legyen egy saját dojom, amit én építek az alapkőtől az utolsó tatamiig.
Harmadik. Minden tanítványom érjen el legalább annyit mint én.
